Életmód

A legtöbb embert, ha megkérdezzük, mi a számára legfontosabb, az egészséget választja, de valójában kevesen tesznek érte, kevesen vállalnak felelősséget Önmagukért, Ön vajon hajlandó jobbá tenni az életét? Az emberek életmódja és az azzal összefüggő betegségeket, a healthy aging medicina vizsgálja. Élj tudatosan és öregedj egészségesen! Az életmód orvoslás az elkövetkező évtizedek „nagy befutója”, az orvostudomány jövője.

Az életmódunk az egyik legfontosabb rizikófaktor a betegségek kialakulásában és azon keresztül lehet a „legegyszerűbben„ is befolyásolni az egészségünket.

A mai világban minden kicsit más, mint korábban, ma már nagyon mást jelent az „élelmiszer” az életmód, mint nagyanyáink idejében. A szakember az Amerikai Rákkutatási Szövetség (American Institute for Cancer Research) adataival is hangsúlyozta az életmód egészségünkben betöltött szerepét. A kutatók szerint számtalan betegség mellett, többek között a rákos megbetegedések jelentős hányada is megelőzhető lenne a helyes életmóddal, vagyis az egészséges táplálkozással, mozgással, a normális testsúly megőrzésével és a dohányzás elkerülésével.

Az emlődaganatok 38 százaléka, a vastagbéldaganatok 45 százaléka, a tüdődaganatok 36 százaléka, az endometrium-daganatok 70 százaléka, valamint a hasnyálmirigyrák 39 százaléka megelőzhető lenne az egészséges életmóddal. Összességében a daganatok 40 százalékáért (hölgyeknél 55, míg a férfiaknál 24 százalék) a táplálkozás a túlsúly tehető felelőssé. A változásokat figyelembe kell venni, a környezeti változásokkal együtt az egyénnek is változnia kell. A test tényleg tudja, hogyan kell működnie, csak oda kell figyelni a jelzésekre.

Az életmód tanácsadás lényege a harmonikus mindennapok kialakítása, olyan stabil táplálkozási háttérrel, hogy a test és a lélek is megtalálja az optimális helyzetét. A segítő támogatásra addig van szükség, míg Ön önállóan képessé válik fenntartani azt az egyensúlyt, ami egészségesebbé, elégedettebbé teszi, összességében magasabb boldogság szintre emeli az életét. Fontos elérni az ideális testsúlyt, emellett egyénre szabott mozgásprogramot is ki kell dolgozni hosszútávra. Amennyiben szükséges, időnként pszichológiai segítség is szükséges, a rossz szokások, berögződések, addikciók elhagyása végett.

Ha Ön hozzánk fordul segítségért, orvosi háttérrel, folyamatos orvosi ellenőrzéssel, szükség esetén társszakmák bevonása mellett, mindent megteszünk az Ön céljaiért. Rendszeres konzultációk keretében türelemmel, kedvességgel, de ha kell, nagyon határozottan segítünk eljutni a kitűzött cél felé, átsegítve Önt a holtponton, nem engedve hogy feladja.

Válassza az egészséget! Legyen testének boldog birtokosa!

Megosztom: